×

"Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is."

Kodály Zoltán

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Adó 1%

Támogasson bennünket személyi jövedelemadója 1%-ával!

Grande École
Alma Mater Énekkar Egyesület
Adószám: 18200418-1-42

 

Fotók: Zeneakadémia

Ahogy azt megszokhattuk tőle, Keller András megint úgy állította össze a programot, hogy a darabok egymásra rezonálva új konstellációba rendezzék az adott témáról, jelen esetben a halálról alkotott korábbi elképzeléseinket. Bach kantátáját (BWV 106) Richard Strauss op. 24-es Halál és megdicsőülése, majd Mozart Requiemje (K. 626) követte a péntek esti koncerten, a megújult Zeneakadémia nagytermében.

 

Keller sosem gondolkodik közhelyekben, nem él félmegoldásokkal, bármelyik szerzőről, korszakról eredeti mondanivalója van. Historizáló kényszer nélkül bátran nyúl Bach legkisebb hangszeres apparátusát foglalkoztató darabjához. Furulyák helyett Böhm-fuvolákon, viola da gambák helyett csellókon és a continuo szerepét játszó orgonán szólaltatja meg ezt a törékeny művet, amely a Concerto Budapest muzsikusainak kezében a modern hangszereken is képes megőrizni meditatív csendességét.

Bach legkorábbról fennmaradt kantátája (1707), a BWV 106-os Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit (Actus tragicus) az akkor 22 éves zeneszerző megdöbbentően mély tanulmánya a halálról. A felújított Zeneakadémia kifinomult akusztikájú nagytermében Keller az intimitásnak olyan családias légkörét tudta megteremteni, amelyben a halál nem nyomasztó mumusként, hanem kvázi barátunkként jelent meg.

A négy szólista meghökkentően hiteles Bach- és Mozart-hangot ütött meg, jóllehet egyikük sem specializálódott úgynevezett régi zenére. Megszólalásuk extrém módon koncentrált volt és kivételes minőséget képviselt. Megyesi Zoltán harcos tenorja úgy szólított fel életünk megváltoztatására, hogy közben sikerült a moralizálásnak még a látszatát is elkerülnie. Bretz Gábor oroszlánszelídítő basszusa szenvedélyesen érvelt a halál mellett. Heiter Melinda mezzója az érzéki tónust szabadította ki a partitúra fogáságából. Rost Andrea szopránja kiragyogott előkelő udvartartásából. Minden hangot úgy énekelt, mint aki már járt odaát.

Mégsem a szólisták voltak az est főszereplői. A kórus vitt mindent. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus huszonéveseinek hiperérzékeny muzikalitása, intonációja, az együtténeklés ragadós öröme és felemelő pontossága  a bachi, majd mozarti halálképet izgalmas és vonzóan ismeretlen oldaláról mutatta meg. Mindebben óriási szerepe van Erdei Péter karigazgatónak, aki a próbák során Keller András keze alá dolgozta csapatát. ARequiemben a Concerto Budapest hangszereseivel elképesztő homogén hangzást produkáltak.

A vonósok, basszetkürtök és fagottok teljesen egyenrangúan szólalnak meg az Introitusban, a kürtök és harsonák, trombiták és az üstdob fokozásából kirobbanó kórus olyan természetes következmény, mint tűzhányónak a láva. A Dies Irae vokális lüktetésében a vonósok, trombita és üstdob játszotta a motor szerepét.

A Lacrimosa zenéje olyan, mintha itt érne véget a darab. Bizonyos értelemben tényleg végpont, fokozhatatlan. Táncos ritmusát Kellerék nem a világvége víziójává, hanem egy új élet ígéretévé „transzponálják”.

Valahogy visszaköszön benne, persze csak nagyon távolról, a két vokális mű között megszólaltatott Halál és megdicsőülés lázas látomása. Strauss, Bachoz hasonlóan, huszonévesen írta ezt a darabot, amelyben az élet átminősüléséről örökérvényű igazságokat fogalmazott meg. Amikor haldoklott, állítólag azt mondta a lányának, hogy meghalni pontosan olyan, mint ahogy ebben a műben megírta.

Keller András a gigantikus vajúdásban mintha azt hangsúlyozná, hogy a halál csak egy állomás, dimenzióváltás az újjászületések sorában. 

Kling József

forrás: figaro.postr.hu

2011. augusztus

Az MR3 Bartók Rádió interjút készített Erdei Péter karnagy úrral kórusvezetői és zenepedagógiai munkásságáról.

Az arckép című műsorban 2013. június 3-án elhangzott rádióriportot korlátozott ideig az alábbi linkre kattintva hallgathatják meg:

http://hangtar.radio.hu/bartok#!%232013-06-03

Vasárnap este, a Kecskeméti Kulturális Központban tartott hangversennyel emlékezett meg Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójáról szülővárosa.

 

 

Az ünnepi hangversenyen – mely egyben a Kodály Művészeti Fesztivál idei sorozatát is lezárta – Ittzés Mihály, a Kodály Társaság elnöke köszöntötte a közönséget és a művészeket, méltatta Kodály Zoltánt, és az esten bemutatott műveket.

 

 

Ezt követően csendült fel a kodályi életműben hangsúlyos két nagy mű: a Páva variációk – majd a Budavári Te Deum az ezúttal Erdei Péter vezényelte Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, az ünnepre egyesült három kórus: a Cantus Nobilis, a Kodály Intézet Vegyeskara és a Új Liszt Ferenc Kamarakórus; valamint Jakab Ildikó, Balogh Eszter, Klézli János, és Szerekován János szólisták előadásában.

 

 

Komlós József JR

forrás: kecskemet.hu

2012. december 17.

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus komorságában is ünnepélyes, felemelő hangversenyt adott az Avilai nagy Szent Teréz templomban, Erdei Péter vezényletével a Nemzeti Összetartozás Napján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hagyományt kíván teremteni abból, hogy ezen a napon, amely a magyar történelem nagy tragédiáinak emléknapja, kórus-muzsikával emlékezzen meg.

Mert mi fejezhetné ki szebben az összetartozás érzését, mint a kórus? Mi emlékeztethetne jobban a történelemnek azokra a kegyelmi pillanataira, amikor - átvitt értelemben - az összkar szólalhatott meg, zengőn és ércesen, teljes harmóniában?

A hangverseny műsorának középpontjában egy kortárs holland zeneszerző, Chris Fictoor nagyszabású kórusműve állt, egy Requiem, amelyet a zeneszerző egy baráti magyar család 30 évvel ezelőtt elhunyt fiatal tagjának emlékére komponált, mintegy tíz esztendőn keresztül. A Lányi-Requiem a reneszánsz tiszta vokális polifóniájának eszménye alapján készült, részben olyan zeneszerzői technikák felhasználásával, amelyek a nagy németalföldi tradíció örökségére utalnak. Ugyanakkor a harmóniai és dallamvilágában rendkívül expresszív zene mögött egy szüntelenül kereső, küzdő, ellentmondásokkal teli, szenvedő egyéniség portréját lehetett felfedezni. A kórus remekelt a meglehetősen nehéz és fárasztó darab kristálytiszta, mélyen átélt megszólaltatásában, és külön dicséretet érdemelnek a szólisták, valamennyien az Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagjai.

Chris Fictoor és Erdei Péter (fotó: Kovács Tamás)
 

Chris Fictoor, holland zeneszerző, kóruskarnagy több mint 900 művet komponált eddigi pályája során. Főleg egyházi zeneműveket alkotott, amelyek fő jellemzője a szöveg és a zene liturgikus értelemben vett szoros egysége, hűen az európai egyházzenei hagyományokhoz, az új zenei nyelv kifejezőerejének birtokában. Miközben Requiemje személyes kapcsolatból fakad, a darab tágabb értelemben mély együttérzését is kifejezi azokkal a magyarokkal, akiket diktatúra, elnyomás, megszállás hajszolt emigrációba, öngyilkosságba. A kompozíció most visszakerült az ihlető forráshoz, a magyar közösséghez.

Erdei Péter, a kórus vezetője eköré a különös, megrázó mű köré építette fel a hangverseny többi műsorszámát: Mendelssohn jelentős motettáját (Mitten wir im Leben sind). Ez a mű is a nemzeti összetartozás gondolatát fejezi ki. Mendelssohn ugyanis annak a Moses Mendelssohnnak volt unokája, akiről Lessing A bölcs Náthán című, vallási toleranciát hirdető drámájának egyik kulcsszereplőjét mintázta meg. Moses Mendelssohn, a német zsidóság asszimilálódásának szószólója gyermekei egy részét keresztény hitre vezette, és a zeneszerző a lutheránus ágnak volt szülöttje. Moses Mendelssohn unokája tehát a nemzeti öntudat igényével fellépő, Luthert és Bachot példaként felmutató német romantikus egyházzene egyik vezéralakjává vált.

Media vita in morte sumus... A középkori antifóna szövegét Kodály Zoltán is felidézte ugyanezen című kórusdarabjában, amelyet egyik kedves, egykori növendéke, a nemzetközi hírnévre szert tett Scheiber Mátyás váratlan halálára komponált, 1960-ban. A szép kórusmű ritkán hangzik el, és igen megható, abban az értelemben is, hogy az anyaország közösségvállalását példázza mindazok felé, akik az utóbbi száz év történelme folyamán Magyarországot elhagyni kényszerültek. A Liszt Akadémiának különösen kedvesek és fontosak a határokon túlra szakadt, egykori hallgatók, akik közül sokan lettek világhírűek (csupán néhány nevet említve: Reiner Frigyes, Doráti Antal, Ormándy Jenő, Solti György, Cziffra György, Anda Géza, Végh Sándor - és élete befejező szakaszát tekintve ide kívánkozik Dohnányi Ernő és Bartók Béla neve is!). A velük való közösség érzése különös erővel hat éppen a Nemzeti Összetartozás Napján. Kodály művén keresztül megemlékezhettünk mindazokról, akik Magyarország elhagyására kényszerültek, akik szorongva nézték, amint hajójuk elhagyja Európa partjait.  

Új Liszt Ferenc Kamarakórus (fotó: Kovács Tamás)
 

A hangverseny záró, nagy, engesztelő és vigasztaló zenéje J. S. Bach egyik legjelentősebb kórus-kompozíciója, a Jesu meine Freude korálra komponált motetta volt, amelyben a korálstrófák közé Bach Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett idézetekre komponált személyes hangú, de isteni tökéletességű zenét. Megkapó volt a kórus tiszta intonációja, a hangképzés szépsége, a szólamok szinte hangszerszerű kezelése s ugyanakkor a szöveg mély megértése és kifejezése. Feltűnt továbbá a kiválóan betanított kórus virtuozitása az imitációs részekben.

Erdei Péter nagyszerűen fogta össze az együttest, építette fel a formát, és gyönyörű zenei elképzeléseinek érvényesítésével pillanatra sem lankasztotta a hangversenyt szinte visszafojtott lélegzettel követő közönség figyelmét, egy közösségét, amely a Nemzeti Összetartozás Napján a kórus és a műsor jóvoltából valóban átélte mindazt, amire ez a nap emlékeztet bennünket.

Köszönet Erdei Péternek, köszönet az Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak!


Hajdú Lívia

forrás: fidelio.hu

2012. június 8.

1823. január 22. A kézirat szerint ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című versét. Ugyan 1828-ban megjelent nyomtatásban, 1844-ben pedig Erkel Ferenc megzenésítette, csak 1989 óta Magyarország hivatalos himnusza. Szintén 1989 óta január 22. a magyar kultúra napja is.

Az előterjesztők szerint az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések ugyanis alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A 2012-es ünnepségek alkalmával a szellemi értékek ápolásából az Új Liszt Ferenc Kamarakórus kétszeresen vette ki a részét: a Magyar költők, magyar zeneszerzők című hangversenyükön rögtön két művészeti ágat is ünnepeltek olyan módon, hogy magyar zeneszerzők (Farkas Ferenc, Kocsár Miklós, Megyeri Krisztina, Vajda János, Orbán György, Tóth Péter, Kodály Zoltán) magyar költők (Tóth Árpád, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Faludi Ferenc, Pilinszky János, Nagy László, Weöres Sándor, Gyulai Pál) verseire írt kórusait adták elő. Szünet helyett pedig az Excanto együttes adott elő régi reneszánsz táncokat Mátyás király udvarából, régi magyar táncokat az Apponyi kéziratból és korai verbunkosokat bécsi gyűjteményekből.

Kodály után is van élet, avagy modern, magyar nyelvű kórusrepertoárt tekintve semmi szégyenkeznivalónk nincsen: az est folyamán felhangzott kórusok mindegyike kiváló kompozíció volt. Az ősbemutatók (Megyeri Krisztina: Bodzavirágból és Vajda János: Tündér-kert) közül a Vajda-mű frappánssága miatt ugyan jobban tetszett, de Megyeri Krisztina merész hangzatokat felvonultató műve is remek opus, talán kicsit ki is lógott a műsorból túlzottan összetett volta miatt. A többi kortárs szerző szintén nem szorul védelemre, ahogyan természetesen a műfaj „nagy öregje”, Kodály Zoltán sem, akinek a korai, 1904-es Este című vegyeskara egyáltalán nem hatott elavultként a modernebb szerzemények mellett. Persze ahhoz, hogy bizonyos zeneműveket meggyőzőnek találjunk, elengedhetetlen a jó előadás, értő tolmácsolás. A volt és jelenlegi zeneakadémiai növendékekből álló Új Liszt Ferenc Kamarakórus szinte végig hibátlanul énekelt a koncerten. Az mindenképpen hallatszik a kóruson, hogy gondosan kiválogatott hangokból áll: mindegyik szólam szép homogén hangon szól, legjobban ez talán Kocsár Miklós Májusi kétségbeesés és Tóth Péter Szerelem, jaj te szerelem című darabjaiban volt hallható. Sőt, ezen az estén a férfi-szekció talán egy fokkal jobbnak tűnt (főleg Farkas Ferenc Az öröm illan és Tóth Péter Álmatlan éj című kórusainak előadása alapján), de nem gondolom, hogy a női szólamok egyébként va-lamivel is gyengébbek lennének. Egyedül a Kodály-mű szólója volt egy kissé haloványabb, bár kétségtelen, hogy magassága miatt nem egyszerű énekelnivaló.

A kórus karnagya, Erdei Péter szakavatott ismerője ennek a repertoárnak, biztos kézzel irányította az együttest. Különösen meggyőzőnek bizonyult az a széles dinamika, amit együtteséből kihozott. A vendégként fellépő Excanto régizenei együttes saját, régi ma-gyar táncokból összeállított blokkja tetszett, viszont a két Orbán-műben (Zsolozsma és Lux Aeterna) való közreműködésük lehetett volna valamivel jobb. A hangverseny egyetlen, ámde nagy hibája az volt, hogy ezt a remek produkciót kb. 80 ember hallotta – vagyis az Ádám Jenő Zeneiskola hangversenyterme még félig sem telt meg. Nem tudom, hogy ennek az oka miben keresendő (tapasztalataim alapján a kórusos hangversenyek mindig igazi „tömegrendezvények” szoktak lenni), mindenesetre én mindenkit csak arra biztatnék, hogy ha legközelebb az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ad hangversenyt, akkor feltétlenül hallgassa meg. Érdemes.

(Magyar költők, magyar zeneszerzők. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus hangversenye. 2012. január 22. 19:00. Ádám Jenő Zeneiskola Díszterme. Műsor: Farkas Ferenc: Az öröm illan (Tóth Árpád versei); Kocsár Miklós: Májusi kétségbeesés (Kányádi Sándor); Megyeri Krisztina: Bodzavirágból (Nemes Nagy Ágnes); Vajda János: Tündérkert (Faludi Ferenc); Excanto együttes: Reneszánsz táncok Mátyás király udvarából, Táncok az Apponyi kéziratból (1730), Korai verbunkos táncok bécsi gyűjteményből; Orbán György: Zsolozsma (Pilinszky János); Orbán György: Lux Aeterna (Nagy László); Tóth Péter: Szerelem, jaj, te szerelem (Nagy László); Tóth Péter: Álmatlan éj (Weöres Sándor); Kodály Zoltán: Este (Gyulai Pál). Közreműködtek: Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karnagy: Erdei Péter), Excanto együttes (művészeti vezető: Kállay Gábor). Házigazda: Tóth Endre.) 

 

Németh Zsombor

forrás: FIGARO

III. évfolyam 3. szám, 2012